Településünk
története
A községre vonatkozó
első történeti adatok csak a XIV. századból vannak, de az ősi magvát alkotó
Mocsolyásról – amely ma Borsodnádasdhoz tartozik -, már 1221-ben említést
tesz a Váradi Registrum.
A feljegyzés szerint
a csokvai (Chokoha) és ormányi (Umony) várjobbágyok, akik a borsodi várhoz
tartoztak, vádat emeltek a néhány mocsolyási (Mochulas) személy ellen, és
azt állították, hogy ők is várnépek.
A mocsolyási népek tagadták
ezt és magukat szabadoknak, cseh vendégek fiainak mondták. Állításuk a várai
tüzespróba előtt is beigazolódott.
A
legkorábbi történelmi hagyományok a tatárjárással és IV. Béla királlyal függnek
össze vidékünkön.
Az 1864-es Pesty-féle
gyűjtésben a következőt írta a község jegyzője:
“hagyomány szerint IV.
Béla Magyarország királya a szerencsétlen Tatárok elleni ütközet után az erdők
és hegyek között menekülvén itt, mint erdős helyen kíséretével szállásolt
egy ideig – s annak emlékére volt felállítva Sz. Mária tiszteletére szentelt
felálló kőből készült kápolnaforma.”
Ezt a dombot az óta is
“Király-szállás”-nak nevezik, s mint földrajzi név egy 1816-os térképen is
megtalálható. A községben, 1874-ben egy kápolnát emeltek ezen a helyen, ahol
a hagyomány szerint a király megpihent. A kápolnán levő emléktáblán a következő
felírást láthatjuk: “A tatár futásból menekülő IV. Béla király pihenőhelyére
épült kápolna, 1874. Csomós Lajos által.”
Lengyel Dénes: Régi magyar
mondák c. gyűjtemény tartalmazza a “Testhalom” c. mondát, amely szintén ezt
a történelmi eseményt örökíti meg.
A kisebb települések
a tatárjárás során feltehetően elpusztultak. A szétszórt kisebb települések
minden bizonnyal a tatárjárást követő évszázadban költöztek a fő-völgy kedvezőbb
helyére és hozták létre Járdánházát.
Az átmenetet a korábbi
oklevelek pontosan tükrözik:
“possessio Mecholyas
alio nomine Jardanhaza”, máshelyen pedig “… pessessio nunc Jaradanhaza antea
Mocsolas vocitata.”
Az oklevelek tanúsága
szerint a Járdánházát birtokló népesség első ismert alakja Mozsolyási Gyürk,
kinek két fia és lánya volt. Miklós Somsályt birtokolta, Jordán pedig Mocsolyáson
lakott. Róla kapta nevét Jordánháza, amikor kicsit északabbra, az út mellé
költözött.
1412-ben a család új
adományt kap birtokára és innen kezdődően Járdánházának nevezik a községet.
Tény: a mocsolyási –
járdánházai hospesek azon kevés telepesek közé tartoztak, akik szabadságukat
meg tudták védeni.
A következő századokban
sok viszontagságon ment át a település. 1526 után a török kezdte egyre jobban
szorongatni környékünket, s a füleki vár 1544-es eleste után egy basa adót
vetett ki borsod északi falvaira is. Ezen kívül a vidékünk földrajzi elhelyezkedéséből
következően a magyar királynak is adózott, s ehhez járultak még a jobbágyok
egyéb adói.
A kettős adózás elkerülésének
egyik módja az armális nemesi címerlevél szerzése volt.
Járdánháza birtokossága
nyert elsőnek ilyen birtokadomány nélküli nemességet a környező falvak közül,
mert 1582-ben már “nemesek lakta” településként emlegetik a tizedlajstromban.
A török eleinte tiszteletben tartotta a nemesi adómentességet, de később egyaránt
megkövetelte mindenkitől az adót.
Az 1606-os bécsi, majd
a zsitvatoroki béke megyénket a királyi Magyarországhoz tartozónak tekintette,
de a török zaklatások továbbra sem szűntek meg. A törökellenes háborúk, Habsburg-ellenes
függetlenségi háborúk kimerítették az egész országot, s a bajokat természeti
csapások, járványok is tetézték.
Az itteni emberek szívósságát
és szorgalmát dicséri, hogy Bél Mátyás 1733-ban már ismét lakott településként
szól Járdánházáról, mely továbbra is őrzi nemesi kiváltságát. A lélekszám
ekkor még csekély, az 1769. évi Canonica Visitativ adatai szerint mindössze
180 fő.
Jelentősebb változást
a XIX. századi ipari fejlődés hoz a vidékünk életében. 1845-ben a kisebb felvidéki
vasgyárak tulajdonosai megalapították az Ózdi Vasgyárat, amely közel 150 évet
át a környék meghatározó tényezője lett. Az Ózd környéki szénbányászat is
a múlt század második felében bontakozik ki. 1882-ben Járdánházán is nyílik
egy bánya, a szomszédságban levő Vajács – pusztán. Vajács – telep és a falu
teljesen összeépült az idők során. A lakosság folyamatosan nő, 1910-ben Járdánházán
624, Vajács – bányatelepen 340 fő lakik.
Bár az I. világháború harcai nem értek el vidékünkre, hatását
azért eléggé éreztette a községünkben is. A fronton harcolók közül 15-en soha
nem látták viszont szülőfalujukat, Járdánházát.
A II. világháborúban
18-an estek el. Az első és második világháború hősi halottjaira a templom
falán elhelyezett márványtábla emlékezteti az utókort.
A II. világháború utáni
fejlődés hasonló az ország más községeinek életéhez. Romeltakarítás, újjáépítés,
majd az iparosítás hatása, tsz-ek szervezése, politikai harcok; néhány szóval
jellemezve a korszakot.
A lakosság többsége az
Ózdi Kohászati Üzemekben, s a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s a környező bányákban
dolgozott a 80-as évek végén kibontakozó gazdasági válságig. A mezőgazdaság
elsősorban kiegészítő tevékenység volt, bár működött termelőszövetkezet is
a vidékünkön.
Közigazgatását tekintve
1969. január 1-én Járdánházát, Arlót és Borsodszentgyörgyöt közös nagyközségi
irányítás alá vonták, Arló központtal. A három község közös irányítása nem
váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s Járdánháza 1989. január 1-én ismét
önállóvá vált. Az önállósulás, s az 1990-ben kialakuló új önkormányzati rendszer
után meggyorsult a községünk fejlődése, amelyet számos beruházás, fejlesztés
jelez.
Látnivalók
:
Római katolikus templom
A templom az “Angyalok
Királynéjának Születése” (Nata Regina Angelorum) címére áldották meg annak
idején, s ma is Mária a védőszentje.
A Budapesti Tudomány
Egyetem könyvtárában Hevenesi-féle kéziratgyűjtemény szerint Járdánházán 1696-ban
már állt templom, mely az Egri Vármegyéhez tartozott, és Arló leányegyháza
volt.
1851-ben e templom épületmaradványait
még fellelhetőek voltak.
1742-ben emelték az újabb
templomot a hívek adományaiból.
1847. április 11-én éjjel
a templom és a település javai a tűz martalékává váltak.
1859. szeptember 2-án áldotta
meg az újjáépült templomot az egri érsek.
IV.
Béla kápolna
Szájhagyomány
szerint 1241-ben a vesztett mohácsi csatából a tatárok elől menekülő IV. Béla
király településünk határában pihent meg. Itt állíttatott egy járdánházi lakos
Mária-tiszteltére emlékoszlopot, a hagyományok szerint azonban már korábban
állt itt egy emlékkép esetleg egy kereszt.
1874-ben állíttatta fel
Csomós Lajos az emlékkápolnát, ezt a tényt a kápolnán egy ma is látható kereszt
alakú márványtábla őrzi, melyen a következő felirat szerepel: “A tatár futásból
menekült IV. Béla király pihenő helyére épült emlékkápolna. 1874. Csomós Lajos
által.” Az emléket 1958-ban restaurálták. 1903-ban újabb restaurálásra került
sor, melyet az egri Egyházmegyei Hatóság finanszírozott. Állagának megóvásáról
jelenleg az Önkormányzat gondoskodik.
A Gyepes-völgy a Tarnavidéki
Tájvédelmi Körzet része, kedvelt kirándulóhely. A völgyben 2 kastély található.
Az első 1918-ban épült, mely valóban kastély formájú. Ennek közvetlen közelében
található egy turistaszálló, amely az év minden szakában fogad látogatókat,
túrázni, vadászni vágyókat. A másodikat 1942-ben az Ózdi Kohászati Üzemek
építtette, konferenciaház céljából, jelenleg az Arlói Erdészet üzemelteti
Keserű-völgyi Vadászlak címen. De mivel ez a terület közigazgatásilag Arlóhoz
tartozik majd a későbbiekben bővebben foglalkozom még vele.
Földrajz
adatok:
Járdánháza
a Borsodi medence ÉNY-i csücskében fekszik, Ózdtól kb. 10 km-re az É. szélesség.
48.o és K. hosszúság. 20.o–án Borsodnádasd és Arló között.
Területe: 1124 hektár,
melynek megoszlása a következő:
162 ha szántó
446 ha erdő
249 ha legelő
104 ha kert
2 ha szőlő
3 ha gyümölcsös
67 ha kert.
A táblázatból megállapítható,
hogy az ipar elvonó hatása mellett a területi adottságok sem voltak meg ahhoz,
hogy mezőgazdasági termelés kialakuljon.
Pár család foglalkozik
mezőgazdasági termeléssel állattartással családi vállalkozásban.
Lakossága: 2014 fő
Kisebb részeinek külön
elnevezése is van:
É-on Gyepes, D-en Vajács,
Ny-on Cselény, K-en Izra egy része és középen az ún.. Falu.
Maga a település völgyekben,
pl a Hódos-patak völgyében helyezkedik el. Ennek következtében időjárásunk
medencejellegű, amelyre jellemző a szélcsend és a leszálló jellegű légáramlás.
E miatt kevesebb a csapadék. A hegyek magasságában a szél erősebb és a csapadék
is jóval több, főleg a Ny-i szeleknek köszönhetően.
Hegyoldalakat általában
tölgyesek takarják, É-i hűvösebb lejtőkön bükkösök, keveredve gyertyánnal
és fenyőfákkal. Az erdőkben, tisztásokon megterem pl. a kökény, csipke, szeder
és többfajta gomba a lakosok örömére.
A terület ásványkincse
a barnakőszén, erre régebben bányatelepeket is építettek (Vajács). A Paphegy
gyomrában működött a tanbánya, de megcsúszott a hegyoldal és a bányát bezárták.
Jelenleg bányászat már sehol nem zajlik.
Állatvilág:
Erdeinkben megtalálhatók
a középhegységek ismert vadjai, amelyek közül legelső sorban a gímszarvast
kell megemlíteni, mint hazánk legnagyobb vadját, de nem hiányozhatnak a többiek
sem: vaddisznó, őz, róka, borz, mókus, menyét, és még korántsem teljes a felsorolás.
A mezőkön sétálva még néha lehet látni sebesen futó vadnyulat, de sajnos már
egyre ritkábban. A vadászok nem kis örömére sok a fácán is. A helyi vadásztársaság
tagjai ezeket a megfelelő keretek között vadásszák is.
A falu környékén megfigyelhető
többféle védett madárfaj is, hogy csak a legismertebbeket említsem: fehérgólya,
gyurgyalag, réti héja, egerészölyv és gyöngybagoly.
A községben fontos tájékozódási
pont a gólyafészek, amely egy villanyoszlop tetején található majdnem a falu
közepén. Ide évről évre visszatérnek ezek a szép madarak, hogy kiköltsék fiókáikat.
Nem a fehérgólya az egyetlen
ismert és védett madárfaj a faluban. Vajácson megfigyelhető egy kissé eldugott
völgyben egy gyurgyalag telep, amely egy laza szerkezete miatt leszakadt homokos
hegyoldalban található.
A gyönyörű tájak a falutól kicsit távolodva már
megjelennek, kedvező lehetőségeket nyújtva a kirándulók, turisták csoportjainak.
