Friss hírek, képek, videók megtekinthetőek a Falutévé menüpontban!

    

K Ö S Z Ö N T Ő

„Mert kell, hogy mindig
Tisztán lássad a célt,
Mint a magvető,
Aki az aratás reményében
Szórja a földbe a magot –
Különben erőtlenné válik a harc,
És értelmetlenné lesz az út.”

Tisztelt Látogató, kedves „virtuális Vendégünk”!
Örömmel üdvözlöm településünk, JÁRDÁNHÁZA honlapján! Örülök, hogy ha virtuálisan is, a számítástechnika segítségével , de meglátogatta szeretett falunkat. Remélem, a honlapunkon látottak és olvasottak felkeltik majd érdeklődését és személyesen meglátogatja településünket. Járdánháza község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részében, Ózdtól délre található az Ózdot Budapestettel összekötő 25-ös főútvonal mentén. A hangony-patakba torkolló Hódos-patak völgyében épült fel, tagolt dombsági területen, erdőkkel, völgyekkel körbeölelve. A település történelmi múltja az 1221-es időre nyúlik vissza, ekkorról származnak az első írásos emlékek a faluról. A török 1555-ben elpusztította a falut, majd hódoltsági területté tette. 1882-ben megindult a szénbányászat, azonban a bányát 1927-ben bezárták. Az itt élő lakosság többsége az Ózdi Kohászati Üzemeknél dolgozott, valamint mezőgazdasági termeléssel foglalkozott. A kohászat azonban megszűnt, így a munkanélküliség településünket is sújtotta. Ez természetesen napjainkban is gondot okoz, hiszen kellő számú munkahely hiányában jelenleg is magas a munkanélküliek aránya. Sokan azonban ingáznak, Budapesten vállalnak munkát, a falut azonban szerencsére nem sokan hagyják el. Szeretünk itt élni, hiszen azontúl, hogy aki itt él és fogékony rá, minden nap csodát élhet át, mivel a természeti környezet lenyűgöző. A kialakult nehézségek ellenére a helyzetet mégsem látjuk mi, itt élők olyan elkeserítőnek, ahogyan a külvilág lát minket. Számos fiatal, értelmiségi család maradt a faluban, akiknek a gyermekei a mi reménységeink. Aktív kulturális élet, hagyományőrzés folyik a faluban, és lelkes tenni akaró kis közösség a miénk! Keressük a kiutat, meghatároztuk a célt, az akarat és a szándék pedig nem hiányzik. Mi itt élők nem siránkozni akarunk, hanem tettekkel megváltoztatni a megváltoztathatatlannak tűnő reménytelenséget. Ehhez azonban arra is szükségünk van, hogy Ön kedves „Vendégünk” esetleg barátaival együtt ellátogasson Járdánházára, és eltöltsön itt néhány napot. Számos látnivaló és kellemes program várja Önt, a szokásosnál kedvezőbb árakkal. De lássuk, mivel is üthetné el idejét, ha hozzánk ténylegesen ellátogatna.

- A római katolikus templomot, mely a település központjában helyezkedik el, 1742-ben építették a hívek adományából. A kis templom kiemelkedő egyházművészeti emléke a faragott márványoszlopon lévő keresztelőkút.
- IV. Béla-kápolna: történelmi tény, hogy IV. Béla a Muhi-pusztánál elszenvedett vereség után kis csapatával északnak, a Sajó völgye és a Bükk erdős vidékén keresztül menekült üldözői elől. Több, mint félezer évvel az esemény után Járdánháza határában a Király-szállás dombon egy 1874-ben állított kápolna, valamint a Mondák könyvének néhány lapja emlékeztet arra, hogy a tatárok elől menekülő király e helyen tartott pihenőt. A kápolna 2003-ban felújításra kerül egy helyi egyesület kezdeményezése során, és ma kellemes pihenőhelyként várja az idelátogatókat, gyarapodva egy míves faragású, helyi fafaragó (Csépányi Viktor) által készített kopjafával.
- A településünkön áthaladva közelíthető meg a Gyepes-völgy, mely páratlan természeti szépségű, nyugalmat biztosító kirándulóhely. A völgy az EGERERDŐ ZRT tulajdonát képezi, gyalogosan és kerékpárral túrázók számára igazi természeti érték. Az érintetlen természet vadban gazdag, sétánk során láthatunk mókusokat, őzeket, szarvasokat… Egy turistaszálló, kastély (Ivánka) és szépen felújított vendégház (Keserű) várja a pihenni vágyókat. A védett növények és állatvilága egyedivé és rendkívülivé teszi a területet. A völgy aszfaltozott erdészeti útja lezárt az autósforgalom elől, így biztosított nyugodt kikapcsolódás.
- Számos kulturális rendezvény kerül megrendezésre az év folyamán. Rendkívül jó hangulatú szüreti bál, farsangi bál, Katalin bál, sok vendéget csalogat hozzánk. A rendezvényeink a IV. Béla Ált. Iskola bálok, esküvők lebonyolítására alkalmas aulájában kerül megrendezésre, mely rendezvények hagyományosan évek óta „teltházasak”.
- A településen kialakulóban van a lovas-turizmus, több vállalkozó lótartással kíván foglalkozni.
- Kerékpárral 30 perc alatt elérhető Szilvásvárad, gépkocsival pedig 35 percen belül Eger is elérhető. Ózd a településtől 10 km-re van, ahol a környék legtisztább strandja nyújt fürdőzési lehetőséget.
- Szálláslehetőséget, a faluban több helyen működő, falusi turizmussal foglalkozó helyiek valamint az EGERERDŐ ZRT tudnak biztosítani az Ön(ök) számára

Remélem, néhány soros település-ismertetőmmel felkeltettem érdeklődését, és vendégként, befektetőként személyesen üdvözölhetem Járdánházán.
2006 októberétől vagyok a település polgármestere, és igyekszem mindent megtenni azért, hogy ez a hely kellemes legyen mind a helyieknek, mind az idelátogató vendégeknek, mind pedig a befektetőknek, vállalkozóknak.


Dr. Almásiné Laurencsik Angelika
polgármester

    
Galéria
Főoldal
Elhelyezkedés
Településtörténet
Látnivalók
Rendezvények
Intézmények
Civil szervezetek
Falutévé
Fotóalbum
Pályázatok
Helyi hírek
Helyi rendeletek
Uniós pályázatok
Teleház
Turizmus, szálláshelyek
Közérdekü Információk

Bármilyen kérdése vagy hozzászólása lenne honlapunkkal kapcsolatban, kérjük keresse fel a Járdánházai Polgármesteri Hivatal Rendszergazdáját!!!